A Pluto Project One Dirt című albuma nem olyan friss, idén tavasszal jelent meg. Már régóta fenem rá a fogam, nemrég azonban hozzám került. Nagyon ritka, hogy a fizikai formátum birtoklásának vágya ilyen erős legyen, mint a One Dirt esetében: a lemeznek ugyanis kifejezetten igényes és szép borítója van, szinte kívánja, hogy kézbe fogjuk, szorongassuk, nézegessük.
Előjáróban annyit azért elárulhatok, hogy a borító minőségéből helyes következtetéseket vonhatunk le a lemez anyagának színvonalára vonatkozóan: pontosan olyan jó, mint amilyen szép. (És sokkal jobban megfelelő pihenéshez, mint a néhány napja tárgyalt Meat Beat Manifesto).
A kaméleonok
A Pluto Projectet alkotó Balogh Gyula és Kiss Gábor tulajdonképpen a Chameleon Records motorja is egyben. 2002-ben kezdtek el együtt játszani, majd létrehozták a kiadót, hogy a saját zenéjüket maguk tudják kiadni és mások számára szervezési segítséget adhassanak.
Első anyagukkal 2002-ben debütáltak, a Judie Jay-jel közös munkájukról több szám is felkerült különféle nemzetközi válogatásra (a Family Business-t a német Black Flame Records újra kiadta 2004-ben). A sikeresnek mondható bemutatkozást azonban évekig tartó csendes munka követte, melynek következtében megszületett a debütáló anyag méltó folytatása, ezúttal számos - a világ különböző tájairól származó - vendégénekes közreműködésével.
One Dirt
Az új anyagukkal, a 2008 májusában megjelenő "One Dirt"-tel tehát pontosan ott folytatják, ahol a Family Business-szel abbahagyták, továbbra is a már kijárt úton haladnak tovább: a reggae, dub, dancehall, latin és downtempo keverékéből összerakott számok nyugtatóak, pozítv üzenetük vitathatatlan.
A stílusok sokszínűsége miatt elég változatos lett a lemez, hol a dub és elektronika van túlsúlyban (Rocky Race, Buzzkiller), hol inkább latin és mediterrán hatások érvényesülnek erősebben (Negra, El Etilico), és természetesen a reggae is nyomot hagy az anyagon (Calling, Breath Again, P.E.A.C.E. ).
Nekem elsősorban az erősebb dubos, reggae-s és elektronikus hatású cuccok jöttek be: a Callin, a Breath Again és a Stranger mind a jamaikai Natasha Vigille-hez köthetőek. A One Dirt legkiemelkedőbb dalai, mind telitalálat. Ezekhez jön még a panjabi beütéses P.e.a.c.e., ahol General Maansé és Bryant Goodmané az ügyeletes feka hang.
A latin hatásokat markánsabban vállaló Negrában és El Etilicóban a - kolumbiai zenében utazó - magyar Tumba y Quema zenekar vezetője, Dely Dávid hozza Manu Chaót egészen hitelesen; a hegedűre és harmonikára épülő, Gotan Project-es Manges pedig a !Deladap volt énekesnőjének (Stoika Melinda) közreműködésével készült. Erős középmezőny. A Pluto Project a jazzes dolgokba is belekóstolt egy kicsit a Lick The Whippel és a Crystal Max-szal, a Chinese Forger pedig egy lazább dubosabb szerzemény autentikus kínai hangszerekkel és dallamokkal.
Összeséggében a One Dirt egy igényes és igazán változatos anyag, amit érdemes megszerezni és jó sokat hallgatni. Többek között arra is példa a Pluto Project albuma, hogy lehet készíteni olyan jó, magyar, elektronikus lemezt, ahol nem Sena vagy Judie Jay énekel.
kommentek